Párologtass biztonságosan – mit, mikor, miért és hogyan – Illatos esték

Kép forrása: Pixabay

Nemrég Egyesületünk megtartotta a nagyközönség számára is nyitott Illatos esték sorozatának idei második alkalmát. Nagyon örülök, hogy Egyesületünk tagjai között sok jószándékú, az aromaterápiat területén kiemelkedő ismeretekkel rendelkező szakember is található, akik szívesen és örömmel osztják meg ismereteiket az érdeklődőkkel. Szeretettel ajánlom a párologtatás témáját mindenkinek, hiszen rendkívül fontos, hogy megismerjük a különböző párologtatási módok előnyeit-hátrányait, és a biztonságosan alkamazható illóolajok használatát. 

Beleznai Ágnes
elnök

Illatos esték - beszámoló Baglyos Annamária szakmai tagunk tollából

Nagy öröm volt beszélgetni a résztvevőkkel az illóolajok porlasztásáról, a diffúzálásról. Több témát is érintettünk, sok hasznos információ hangzott el az este folyamán.

Először a párologtatás fogalmáról, a szaglás fiziológiai és érzelmi/pszichés hatásairól beszéltem, valamint arról, hogy a szagok milyen módon részei a fizikai testünknek, az érzelmi életünknek és hogyan érinti az agyunk legmélyebb rétegeit, az érzelmi agyunkat, vagyis a limbikus rendszert. Fontosnak tartottam elmondani, hogy milyen kutatások, kísérletek bizonyították azt, hogy milyen hatásokat érhetünk el az illóolajok porlasztásával, pl.: kiválóan használható stresszoldásra, az elalvást- és a tanulást is segíthetjük, növelhetjük a teljesítményünket akár a sportban, akár a munkahelyünkön, valamint depressziós, lehangolt állapotunkban is fordulhatunk a növényekből kinyert tiszta esszenciákhoz.

Végig néztük az illóolajok útját a testünkben, egészen onnan kezdve, ahogy belélegezzük az orron keresztül, addig hogyan ürül ki a testből. Néhány érdekes tényt is megosztottam a vendégekkel, amelyek elgondolkodtatóak és izgalmasak is, pl.: az ősidőkben mire használták a szaglást, a nők több illatot képesek megkülönböztetni, mint a férfiak, mennyire kifinomult a kutyák szaglása, a kisbabák hogyan érzik édesanyjuk illatát, valamint, hogy a szaglás tanulható, kondicionálható.

Több egyszerű módszert is elmondtam, hogyan juttathatjuk a szervezetünkbe az illóolajokat a szagláson keresztül: zsebkendőre cseppentve, inhalálva, nózit vagy szaglóüveget készítve, vizes törölközőre cseppenteni és úgy tenni a meleg fűtőtestre. Ezeket hogyan csináljuk helyesen és milyen praktikák léteznek a hatékony kivitelezésben.

Nagyon fontos volt felhívni a figyelmet arra, hogy milyen illóolajokat válasszanak, hogyan lehet megkülönböztetni a szintetikus anyagokat a tiszta növényi esszenciáktól, valamint hogyan legyenek körültekintőek az olajok vásárlásánál.

Az illatos estén szóba kerültek  a téli időszak szezonálisan is alkalmazható illóolajai, mint például a citrom és eukaliptusz is.

Vittem magammal elektromos diffúzorokat, megmutattam, hogy mi a különbség a vizes és a száraz diffúzorokban. Az illóolajok megtették hatásukat és egy kellemes hangulatú illatos estén vettünk részt.

Köszönöm szépen mindenkinek a részvételt és az érdeklődést!

Baglyos Annamária
AME szakmai tag

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu
} // Opt-out function function gaOptout() { document.cookie = disableStr + '=true; expires=Thu, 31 Dec 2099 23:59:59 UTC; path=/'; window[disableStr] = true; } Skip to content